Megemlékezések
Megemlékezés községünk pedagógusaira, akik községünkben tanítottak.
Czilli Edéné (Gabi néni)
Seréndi István (Pista bácsi)
Czilli Edéné Gabi néni tanító nénink életrajzi visszaemlékezése:
1942. nyarán költöztünk e kis községbe, 6 éves voltam. Eljöttünk Pestről a háború elől. Még mindig emlékszem a sziréna hangjára s a légoltalmi pincére.
A község s a hely ismerős volt nekem, mert nyáron nagymamámnál voltam legtöbbet. Majd itt lettem első osztályos, itt tanultam meg írni, olvasni. Az 5. osztálytól kezdve, már Egerbe jártam, ott végeztem el az általános iskola még négy osztályát, s onnan vettek fel a Tanítóképzőbe, ahol négy év után leérettségiztem. Az ötödik év a gyakorló év volt, amit a Füzérradványi Károlyi kastélyban - ami akkor tüdőszanatórium volt – ott töltöttem.
Jól képzett tanítók, tanárok voltak ott, így jól sikerült az 5. évi vizsgám – mivel sok jó gyakorlati dolgokat is tanultam tőlük.- Közben értesítettek, hogy Mikófalván lenne hely számomra, így jelentkeztem s meg is kaptam az állást. Pedig sajnálattal jöttem el Füzérradványból, szerettem ott a helyet és az embereket is, de közölték, hogy 1-2 év múlva megszűnik ott az oktatás, - ezért inkább időben eljöttem s már vágytam is haza.
Két évet tanítottam Mikófalván, mert itthon Mónosbélben is szükség lett alsó tagozatos tanítóra. Örömmel foglaltam el a helyet az én falumban. Pedig van az a mondás „senki sem próféta a saját hazájában.” Én ezzel nem törődtem, arra gondoltam, hogy amire engem tanítottak jó tanáraim a képzőben, s amire felesküdtem, azt én úgy fogom tenni és úgy fogok cselekedni.
Tanító nénink így cselekedett, és nyugdíjazásáig oktatta, nevelte településünk gyermekeit.
Nyugdíjas éveiben tevékenykedik a településünk, községünk könyvtárosa, a helyi nyugdíjas klub és az énekkar aktív tagja.
Emlékezés az utolsó kántortanítóra
Seréndi István Egerben született 1909. május 13-án.
1923-ban kezdte el az Egri Érseki Tanítóképzőt, mely Magyarország első magyar nyelvű tanítóképzője.
1928-ban, abban az évben végezte el az Egri Érseki Tanítóképzőt, amikor fennállásának 100. évfordulóját ünnepelte az intézmény.
Ezután Mónosbélben pályázta meg – 6 másik jelentkezővel együtt – a kántortanítói állást. A mónosbéli tanítói állás elnyerése után szolgálati lakást kapott.
Élete végéig élvezte Mónosbél település lakóinak megbecsülését, tiszteletét.
Tanítói munkája mellett a község kulturális életét is szervezte, irányította. Mónosbélben működött egy kultúrcsoport, 15 – 18 fővel, évente 1-2 színdarabot tanultak be ( Falu rossza, Fehér Anna, Néma levente, Kőszívű ember fiai), melyeket helyben, de gyakran a környező falvakban is előadták.
Élete végéig meghatározó személyisége volt községünknek, akire mindenki figyelt, véleményét kikértük, mindig mindenben lehetett rá számítani.
1995-ben a Magyar Köztársaság ezüst keresztje kitüntetésben részesült.
Czétényi Csilla és Nagy-Bozsoki József az utolsó kántortanító című dokumentumfilmet készített mindannyiunk Pista bácsijáról, községünk 96 éves tanítójáról. Ebben visszaemlékezik több évtizedes munkájára, tanítványokra, harcaira. Elmondja mikor kellet feladnia a kántor pozíciót, hogy kerültek ki a tantervekből az egyházi tantárgyak. A filmben visszaemlékeznek a már szintén idős egykori diákjai. Bemutatja pártfogoltját, egy árva kisfiút, akivel idős éveit töltötte, melyből mindenki megismerheti Pista bácsi emberségét.
Seréndi István tanító bácsinkra mindig nagy szeretettel emlékezünk, Ő az volt aki a gyerekek mellett a felnőtteknek, az egész falunak a gondját magára vállalta. A tanítás mellett, ha kellett kérvényt írt, biztatott, vigasztalt. Ő volt az, akire fel lehetett nézni, akire számítani lehetett, aki felvállalta az egész közösség ügyét. Ő volt a néptanító, emlékét szeretettel őrizzük.
Riport Seréndi Istvánnal: